2026. augusztus 20-án, csütörtökön, Szent István király ünnepén ökumenikus istentiszteletet tartottak a Kassai Istenszülő Születése görögkatolikus székesegyházban. Nemzeti ünnepünk alkalmából szép számmal gyűltek össze görögkatolikus, római katolikus és református hívek, hogy megünnepeljék a szent, Isten által megkoronázott királyt és társapostolt. Az ünnepi istentiszteleten részt vett Gris Emese Diána, Magyarország kassai konzulja is.
Az istentisztelet liturgikus szolgálatát Bohács Béla, görögkatolikus püspöki helynök vezette. Vele együtt imádkozott Orémus Zoltán, református esperes, Pásztor Zoltán, római katolikus püspöki helynök, Belá Tamás, római katolikus káplán, valamint Pankulics Patrik és Dévald Dániel, görögkatolikus áldozópapok. Az imádság a bizánci alkonyati istentisztelet – a vecsernye – mintájára lett összeállítva.
A kezdő zsoltár, a nagy ekténia, a Szent István tiszteletére énekelt tropárok valamint a felolvasások után Tamás atya szólt az összegyűlt hívekhez. Szentbeszédében példaként állította a hívek elé Szent István felajánlását a Legszentebb Istenszülő felé. Az ő példájára kell a saját életünket Máriának és általa Krisztusnak ajánlani, hogy őszintén törekedhessünk az Istennek tetsző életre.
A záróimádságot Orémus Zoltán lelkész úr vezette. Különösen kiemelte Szent István jámborságát és alázatát, és ezáltal kérte Istent, hogy segítse népét elérni azon erényeket, amelyekkel István királyt is felruházta.
Az istentisztelet után a Victory-Hornyák család zenei előadását hallgatták meg a hívek, mely során az ünnephez kapcsolódó dalokat adtak elő. A program végeztével a székesegyház udvarán szeretetvendégség következett a Csemadok jóvoltából.
fotó: Balassa Zoltán, Hanesz Angelika