Soltész Miklós álamtitkárral találkoztak a keresztény és zsidó egyházak képviselői

Kassa, március 30. (TSKE) A történelmi egyházak és a zsidó hitközség képviselőivel találkozott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Dunaszerdahelyen március 29-én a római-katolikus plébánián.

A rendezvényen részt vett Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye helynöke, Bohács Béla, a Kassai Görög-katolikus Egyházmegye püspöki helynöke, Palcsó Attila, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház külügyi zsinati tanácsosa, Szakál László esperes, dunaszerdahelyi plébános, Nagy Olivér, az Alsószeli Evangélikus Egyházközség lelkésze és Pasternák Antal, a Komáromi Zsidó Hitközség elnöke és Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.

A találkozón az egyeztetésre fókuszáltak, amelynek területei a felvidéki egyházak fejlődése, a háború következményeinek enyhítése, illetve az egyház épített örökségének megújulása voltak.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Soltész Miklós úgy fogalmazott:

A magyar nemzetpolitikai döntésnek az eredményei azok a célzott intézkedések, amelyek a szülőföldön való megmaradást, az anyanyelv használatát, oktatását, a kultúra ápolását és az egyházak támogatását segítik.

Rámutatott: tavaly és az idén a Felvidéken 115 templomot és imaházat újítottak és újítanak fel, összességében 1,6 milliárd forintos támogatásból. Három egyház kapott támogatást: a római és görög-katolikus, református egyházak, valamint ezeken kívül egy zsidó felekezet megújulásához is hozzájárulnak.

A magyar kormány nemcsak a határon túli magyarságot, hanem a Magyarország területén élő szlovák nemzetiséget is jelentős beruházásokkal támogatja: például a budapesti szlovák evangélikus központ felújítása, de a magyar kormány finanszírozásában megújult a békéscsabai evangélikus templom, a nyíregyházi, vagy a Mátrában élő szlovákok templomai is megújulva szolgálják az ott élő közösségeket.

Az egyházak különleges szerepére is felhívta az államtitkár a figyelmet, azzal, hogy rámutatott, az orosz-ukrán konfliktus kitörésekor az egyházak és egyház-közeli karitatív szervezetek elsőként reagáltak a menekültek szükségleteire.  

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke kitért arra, hogy az egyházak támogatása a közösség szempontjából jelentős, hiszen hozzájárul az egyházak működéséhez és ugyanakkor méltó helyet biztosít a magyar és a szlovák híveknek is a vallásgyakorláshoz. Az ukrán háborúhoz kapcsolódva kiemelte, hogy az egyházak szerepe felértékelődött és emiatt még inkább fontos, hogy a támogatások által tovább erősödjenek.

A teljes sajtótájékoztató ezen a linken tekinthető meg.

Fotó: ma7.sk, Nagy Attila/dunaszerdahelyi.sk